.

anno
- Ugye tudod, hogy ez mély víz lesz...
- Nem baj, tudok úszni.

most
- Megmondtam, hogy ez mély víz...és, hogy bele fogunk fulladni.
- Csak az elejét mondtad...

A mély víz szar dolog. Főleg, hogy ha nem tudsz úszni. És a legrosszabb ha erre akkor jössz rá, mikor már nem látod a partot...
Nagy zavaraim vannak most. Mert nem látom a partot, de nem tudom azért nem-e mert:

1. Olyan kurva messze van,
vagy
2. Még mindig rajta állok....

repeat myself: legalább a saját dolgaimmal lennék tisztába...
tanulság: Csak olyan vízbe akarj megfürödni, amiben még leér a lábad. Vagy vigyél magaddal mentőövet. Akármi legyen is az.

Az utolsó telefonbeszélgetésünkkor mondtam, hogy ne azt keresd mit rontottál el/ rontottam el, hogy ez lett a vége. Hanem alapvetően nem illettünk össze. Ezt most bizonyítottad be saját magadnak az írásoddal. Hogy ha nem is fogalmazod így meg magadnak, de te is így érzed. Megfogalmaztad miben kéne változnom, milyen emberré kéne válnom, hogy a kapcsolatunk működjön. Csakhogy ez nem én vagyok, te mást keresel és (hogy megint ismételjem magam) te nem belém hanem egy mögém látott Imolába szerettél bele. 

Viszont nem akarok egy passzív kommunikációs szálat itt elindítani. Írtam előtte is a blogom, írom most is és valószínű írni is fogom még. Nem állítom be privátnak a bejegyzéseimet mert kérted. Én is olvasom a blogod, te is az enyém. Ha lereagálod az írásaimat nem bánt, nem zavar. Tényleg nem. De nem akarok itt, indirekt módon "beszélgetni" veled. Remélem érted mire gondolok. 

Ma felhívott a bátyám, félve nem is keresett mióta kiderült, hogy nem mentem el a felvételire. Amiket mondott rá-rá ébresztett mik is azok a hangok magamban amik "ordítanak" mikor elmegyek egy túlzottan nihilista irányba. Alias kereszténység is...nem tagadom Istent, hiszek benne. És szeretem. De az emberi helytartóiban nem. És a nézeteikben sem. De nem ezért legjobb báty a bátyám. Hanem mert látja és érzi bennem azt, amit még én is félve hozok fel magamban. És nem hagyja, hogy elvesszen. Ez egy jó szál a napok gombolyagában.

A másik szál, maradjon titok....:) Szintén jó. No, nem morálisan.

Egy harmadik pedig: ha ez a gyűlöleti fázis, csináld és írd. De ezzel olyan érzelmeket keltesz bennem amik nem sorolhatóak a jó érzések közé...ha leveszed ezt a torzító szemüveget majd látni fogod te is miért. De az is lehet soha nem veszed le... Akkor sajnálom, hogy így élek benned. És azt is mikor másképp írsz dolgokat mint ahogy történtek, és meséltem. De nem szólok. Csak innen suttogtam egyet.

Gyakorlott zseni vagyok mikor arról van szó, hogyan kell eldobni a boldogságot magam mellől. De van aki ér annyit, hogy ettől megkíméljem. Dolgozhatnék ez ellen, de nem merek.  Rettegek, hogy elbukok. Inkább választottam a fájdalmat ami utána marad. De őt ebbe belevonnom nem szabadott...nem szabad.
Ha olvasod bocsánat. Elküldeni nem akartam. Nem tehetem. De egy kicsit mégis akartam, hogy tudd. Ezért írtam meg mégis, és tettem fel ide.

4 lépcső: beszélj, csókolj, szarj le mégis törődj velem, majd szeress belém.

Igen, beszélgettünk.

Igen, megcsókoltál

Igen, leszartál mégis törődtél velem.

????!!!!!

Elviselhetetlen mikor a tetteim és a lelkem nincsenek szinkronba. Olyat tettem ami a lelkiismeretemet teljesen igénybe veszi. Változtatnom kell ezen. Vagy konzervatívabban cselekszem, vagy liberálisabb felfogásra teszek szert.

love just started....

Becsuktam az ajtót, kinyitok egy ablakot.

A levegő árad be de hisz ez adott.

S ha már mernék kimenni a levegőre

az ajtó kinyílik s belőle,

elúbúj egy gyilkos álca

kinek nincs neve

hisz ő

árva.

Gondolhatok bárki másra,

csak ő marad az szív témája.

Egy ideje szabad vagyok,

mégis rab maradtam.

6:00. Visítva szólal meg a telefonom, mindenáron ébreszteni akar. Bekapcsolom a szundit, 9 percet muszáj még aludnom. De alighogy lerakom a fejem a párnára, kipattan a szemem. VALENTIN-NAP van. Te jó ég. Én ma biztos hogy nem megyek iskolába. Na azt nem. Csivitelő párokat nézzek egész nap? Lépten nyomon a Szamos szívdesszertek eldobált csomagolásába ütközzek? Halgassam ahogy sápítozó lányok olvassák fennhangon a szerelmes leveleiket?Ki van zárva. Fejemre húzom a takarót, és épp a szörnyen-megfáztam előadásom esélyeit latolgatom, mikor megint megszólal a telefon. Már 6:20 és 50 kor indulnom kell. Mi legyen, menjek vagy maradjak, menjek vagy maradjak?Döntöttem. Challenge accipted, mit nekem hogy szerelmes levél hull még a fákról is. Kikászálódom a jó meleg ágyikóból, gyorsan összekapom magam.Illetve szerintem gyorsan, már 45 van. És még nem festettem ki a szemem. De te atya ég, hol a sminkem? Na már csak ez hiányzott.De nincs mit tenni, muszáj elindulnom. A természetesség jegyében lépek az utcára, a reggel ma különösen szép, süt a nap. Egy pillanatra el is feletkezem arról, hogy épp morcos vagyok, jókedvűen éneklem magamban hogy Tedd a napfényt be a számba. Aha, eddig tartott az idill, mert véletlenül neki megyek egy az utca kellős közepén ölelkező párnak, a fiú még utánam is szól valamit. Biztos, hogy legyen szép napom. Na de hát nem baj, ilyen bármikor előfordul. Igyekszem jókedvet erőltetni magamra, és tovább megyek az iskola felé. Nem is akadályoz semmi már az utamon, de a levegő valahogy furcsa. Olyan.. virág illatú..Körbenézek.Hát nem egy virágfutár cipel mellettem egy 8 kiós vörösrózsacsokrot?Dehogynem. És bár semmi okom nincs rá,szándékosan gonoszan nézek a fiatal srác után. Hadd cipekedjen, nem én akartam virágfutár lenni. Puffogok még egy sort, de közbe elérek az iskoláig. Nagy levegő. Semmi nem lesz másképp, ez egy normális , átlagos februári nap. Nyugi. Úgy is biztos mindenki elfelejtette hogy ma van Valentin-nap.Nagy lendülettel lépek be az ajtón, de kővé dermedek. Rögtön a bejárati ajtó mellett, hatalmas, szív mintás kartondobozok. A tetejükön rés, és a kissebbek pedig kacarászva tömik bele a különböző borítékokat. De nem csak a kicsik. A gimi felsőbb évfolyamáról is. Ez is például, milyen helyes fiú! Na hát nem is nekem küldi a levelet, az száz. A gondolattal ,hogy mivan ha mégis eljátszok fölfele a lépcsőn. És reménykedek, hogy senki nem emlékeztet még egyszer hogy mi van ma. Odaérek a padhoz, és MIT LÁTOK? A Szamos szívdsszertek eldobált csomagolásai. Vörösrózsák néhány szekrény tetején. Riadtan konstatálom a szorult helyzetet, ledobom a kabátom, és a lány wc-be menekülök. Hát ez sem volt az év ötlete. Hogy néz ki a hajam? A szemem? Kétségbeejtő. Nyílik az ajtó, csacsogó kislányok lépnek be. " ÚÚÚ és képzeld, adott egy plüssmackót , és elhívott moziba az anyukájáékkal!! " Lopva nézek a 13 éves szöszi kislányra aztán a tükörbe megint a kislányra ás megint a tükörbe. Világos. Ő szőke. Ezért szeretik a fiúk jobban mint engem. Persze. És majd nagy melle lesz,és ezt már most tudják a fiúk.És ezt is szeretik benne. Nem baj, jó nekem egyedül. Megszólal a jelző csengő, rohanok az órára. Útközbe néhány ismerőst vélek felfedezni, de inkább nem nézek rájuk,jobb félni mint megilyedni.Az első óra jól telik, nincs semmi baj. A téma érdekes, a tanár jófej, minden oké. Szünetben sem ér semmi atrocitás, a második , harmadik óra szintén rendben van.. Elér ugyan néhány Boldog Valentinapot, és a rózsák sem tűntek el a szekrények tetejéről, de semmi komolyabb. De eljön a negyedik óra. Az ég beborul, a madarak elhallgatnak. Vihar közeleg. Becsöngetnek, a jelentés után mindenki leül. 15 perc sem telik el és kopogtatnak. Háromszor, lassan, kimérten. Mindenki elhallgat, jelentőségteljes pillantások cserélnek gazdát. Az ajtó lassan nyílik, és két évfolyamtársam lép be rajta. A kezükben pedig.. A kezükben a szívmintás, hatalmas kartondoboz, rajta az osztályunk adatai, és benne sok sok levél. Kint villámlik, majd hatalmasat dörren az ég. A két diák pedig mintegy égi szózatra indulnak el kiosztani a levélkéket. Lányok visítanak, fiúk röhögnek, a fegyelemnek annyi. És ekkor rám néz a diákpáros lány tagja, majd elindul felém. Hátranézek, de csak a sárgás fal néz vissza. Tényleg felém jön. Két borítékot ejt az asztalomra, majd megy a következő címzetthez. Az egyik a barátnőmtől egy cuki üzenet, előre látom, de a másik boríték ismeretlen. Megdobban a szívem. Egy arc jelenik meg lelki szemeim előtt, és elpirulok.Mivan, ha ő írta?De nem, jobb nem beleélni magam.Viszont ki sem nyitom egyenlőre, a sokk, hogy kaptam valamit egyáltalán, abszolút lefoglal. MIndenki lázasan olvassa a leveleit, meg a másik leveleit, eszméletlen hangzavar van.Én a barátnőmmel kezdek diskurálni, az mindig jól ment. De a tanár végül megunja kivárni, hogy magunktól elcsöndesedjünk, így megkér mindenkit hogy a szünetig bírjuk ki. Több kevesebb sikerrel tartja be ezt az osztály. De véget ér ez az óra is, és már csak egy van hátra. A kapott levél égeti a zsebemet. Alig várom, hogy felbontsam, de félek is. Lehet hogy nagy csalódás lesz... A folyosón ma kicsit többen ölelkeznek mint általában, igyekszem nem tudomást venni róluk. Már csak egy óra...Arra csak tesben megyek, én valahol egy tóparton vagyok azzal, akitől a levelet remélem. Lassan vánszorog az óramutató.De kénytelen elérni a negyed egyet. Tündék kürtjeként szólal meg a csengő, rohanok a cuccomért. A barátokkal lógást sok tanulnivalóra hivatkozva modnom le, majd félig futva indulok haza. A vihar elült, a napocska megint kisütött. És sok vörösrózsás lányt sétál az utcán. Meg sok pár. De a nap folyamán most először, nem váltanak ki ellenszenvet. Csak lennék már otthon. A házunk előtt nem sokkal nyolcvan éves bácsi és néni mennek kézen fogva, nevetgélve. Elmosolyodom, és jókedvűen lépek a lakásba. Le sem veszem a kabátót, már tépem is fel a borítékot. Türelmetlenül hajtogatom szét a benne búvó levelet, és olvasni kezdem. " Szeretlek. " Ennyi. Forgatom,nézegetem de ennyi. Szeretlek. Magam elé meredek, nem értek semmit. Ki írhatta? Nyomtatott betűvel van, nem ismerem fel. De miért nem írta alá? Néhány percet gondolkozom még, aztán elkezdek átöltözni.Szeretlek.Semmi több.A délután hátralévő része furcsa hangulatban telik, de ez olyan kellemesen bizsergős furcsa hangulat. Mi van ha Ő írta? De ha nem akkor is.. Olyan.. De hát pont engem? Ki lehet ez? A gondolataimba merülve fel sem tűnik, hogy beesteledett. Pedig már 10 óra is elmúlt. Lefekszem, bedugom a fülest, a kedvenc számomra kapcsolok. Szeretlek.És én csak mosolygok, és várom hogy elaludjak.

Nehéz elfogadni azt mikor a személyiséged nem elég szerethető valaki számára. Vagy ha az is , nem olyan formában mint ahogy te azt szeretnéd. Én speciel selejtesnek érzem magam egy ilyen csalódás után. Nem is tudom melyik a rosszabb mikor nem tetszel valakinek vagy mikor tetszel de mégse, azaz a belsőddel van a legfőbb problémája. Mert a belső az örökre olyan marad amilyen. Kicsit átalakul, alkalmazkodik, formálódik de ha a személyiségeddel van valakinek baja, nehezen fog megváltozni ez a tény. Külső...a hajamat befesthetem, lefogyhatok, máshogy öltözködöm, valójába úgy változtatom meg ahogy akarom. Ezért nekem jobban fáj, mikor belsőleg utasítanak el.

Annál szebb érzést elképzelni nem lehet,
Mikor kezedbe tartod szerelmedtől gyermeked.

Csak állsz és gyöngéden nézel le feléje,
Mit egykoron te láttál
édesanyád szemébe.

Ma elgondolkoztam azon, hogy vajon fog-e többről szólni az élet mint:szerelem, pénz, és háború. Na persze (az én életembe legalábbis) nem a szó szoros értelmébe kell venni az utolsót. Lehet "csak" gyűlölet, veszekedés. A magukat felnőttnek mondó emberek csupán tini "betegségnek" nyilvánítják azt ha valaki vonzalma miatt adja fel az értékkel bíró dolgokat ami legtöbbször szülői értelembe a tanulás. De kik vagyunk mi illetve kik vagytok ti hogy megmondjátok mik az értékes dolgok? És hogy mik a tényleges problémák? Ahogy minden ember más, az életük is különböző és igen, akár hiszitek akár nem a problémák is személyre szabottak. Így a szülőnek nem az a dolga hogy semmibe vegye a gyereke szenvedését, vagy boldogságát. Csupán megosztani vele a tapasztalatát, és azt mint érettebb szó, és támpillér a gondolatai közé építeni. Legkevésbé az hiányzik hogy ne vegyenek róla tudomást. 

Most szükségem lenne rád. De nem fogok hason csúszva utánad loholni, akármennyire is szeretnék veled beszélni. Ha nincs időd és kedved hozzám, én megvagyok azzal is. Majd "kiblogolom" magamból...:)

Olyan fura helyzetek adódnak az életben. Van amiről az egyik pillanatban meg vagy győződve, hogy biztonságot ad, támaszkodhatsz rá, nem változik. Aztán egyik pillanatról a másikra mégis...a legszörnyűbb az egészben, hogy velem most megtörtént és fogalmam sincs mi az oka! A legjobb barátnőm vágott olyan dolgokat a fejemhez, és olyan hirtelen, hogy pislogni nem tudtam. Igaz részegek voltunk. De ez nem elég indok. És tényleg. Amire emlékszem, hogy már ott se értettem miért kapom én mindezt. Ha ok nélkül hibáztatnak valamiért az iszonyú. Főleg ha valaki olyan teszi aki számít nekem. Számított.

 -Azt hiszem el fogok hízni...
-Miért??
-Mert mindig lenyelem az érzéseimet!

Néha amikor csendben vagyunk, a válasz amire vártunk, utat talál hozzánk. De mint mindennek ennek is megvan az árnyoldala: óvatosan kell bánni a hallgatag válaszokkal, nehogy csak a saját képzeteinket higgyük annak.

Hallgasd a csendet mi szobám ablakán kopog, a tüzes esővel és szíveddel akarok, akarom a csendet de nem ezt a nyomasztót hanem a tökéletesség szavában szóló halk neszt, mit ember nem hall csak ha boldog. Nem akarom ezt a világot a szememmel nézni csak hallani akarom a lelkemmel minden szép szavát, a rosszat nem észrevenni, magamat pedig olyannak látni mit Ő teremtett. A vágyaim feleződnének, és ami megmaradna is az lenne amit Ő szánt nekem, és semmi felesleges fájdalom. Kizárom az árnyakat, befogadom a fényt, nem leszek többé félénk, nem mutatom meg mit könyvekben olvasta, filmekben láttam, csak önmagam leszek, lennék...szeretnék.
Te okozod mindezt, vagy csak a magam szánalom küszöbén botlottam beléd, nem tudom, de tudni akarom. Mert ha te az vagy nekem kinek akarlak, érezlek akkor szólj szavam szállj, amíg rád nem talál. De ha csak elmém háborodott képzelgése vagy, egy út mely a valódiról elvezet, akkor tűnj el mihamarabb.

A címnek köze nincs a dolgokhoz csak ezt hallgatom. Igazából semminek nincs köze semmihez. Hagyjon békén a semmi hadd legyek senki.

Hát kb azt tartottam tegnap/ma...végig néztem 2 sorozatot, összesen 7 évadot jelent évadonként 10-14 epizóddal. Plusz még 3-4 filmet is. Hát most már várom hogy elkezdődjön az egyetem:D de azért a nyár se érjen véget...csak most az a baj h mindenki másnak már iskola,munka van csak nekem nem. Na megyek aludni mert szétreped a fejem, és holnap szándékszom bemenni a városba mint normális ember és nem itthon dögleni egész nap!