Teljesen üres vagyok. Szinte hallom a csendet, ha belehalgatok most a szívembe, lelkembe. Nem tudom miért kellett ennyire odaadnom neki magamat. Valójában nem adtam neki magam. Csak úgy tettem mintha, és ezt elhittem, belém ivódott és mikor ellökött én ittam meg a levét...de sok a leve, és még mindig iszom és ez fáj. Ku*vára fáj. Igazából el se lökött. Nem is tudott volna, hiszen közel se engedett annyira, hogy ellökhessen. Neki én egy valami voltam, nekem ő meg 3 évig alig kevesebb mint minden.
És nekem úgy "kell" tennem mintha ugyan annyira keveset számítana nekem mint én neki. És így is teszek, de ez elcsúszik attól amit igaziból jelent nekem. Fogalmam sincs miért, hiszen nem is ismerem. Talán túlságosan ráhúztam a plátóiszerelmivonzalmiragaszkodósdis zsákot. Fene tudja....