Érdekes az élet. Szobáról szobára vándorolunk, és minden szobában találkozunk valakivel. Az első szoba meleg fényű, bizalom gerjesztő. A szüleink várnak benne. Az utána következő pár szobán velük haladunk végig, sőt tulajdonképpen ők mutatják meg melyik ajtón lépjünk be. Egy idő után azonban mi magunk akarjuk kiválasztani a szobákat. 

Megpróbálunk belesni a kulcslyukon: milyen a szoba, ki vár benne, mennyire érezzük majd magunkat komfortosan, és jól. De ezzel rontjuk el azt hiszem. Mert így rájövünk, hogy egyik szoba sem tökéletes, mindenhol vannak hibák mint ahogy mindenkiben is. És maradunk a kényelmes, akár jó akár rossz, szobában amiben éppen vagyunk. Ha csak össze nem dől, nem merjük kinyitni az ajtót. 

Most ki szeretném nyitni. De nem akarom elkövetni azt a hibát h belessek. Kérlek várj rám ott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.