https://www.youtube.com/watch?v=DuO3OOQuDUM

Magam vagyok,magam leszek, de nem voltam önmagam. Áááá ezt neki köszönhetem szóóval KÖSZÖNÖM! Megtanított arr ahogy mivel nem voltam önmagam, hiába szerettem (jelen időben erről nem beszélek...) nem voltam vele boldog mert midnennap játszottam...húúú de ennek vége, és annyira jó önamgamként viselkedni hogy az valami eszméletlen...:)

mosolygok...:))

 Most rend van bennem. Rendezett minden. Szerelmes vagyok, hiányzik, de az akibe szerelmes voltam/vagyok soha nem volt az enyém. Csak egy hasonmása volt. Ugyan az az ember, de mégse ugyan az akibe én belé szerettem. Nem beszélgettünk soha. Azzal hogy összejöttünk, elvesztettem a barátomat, azt aki ugyan "csak" a barátom, szerelmes vagyok belé. . Sose lett az enyém. 

De én sem az övé. Azt hittem tudom mit szeretne, kit szeretne látni bennem. Ezért, játszottam azt a szerepet. Persze, az én gondolataimmal, de az ő (azaz, az én általam hitt, neki tetsző) tetteivel. Nem voltam én. A hasonmása járt a a torz hasonmásommal.

Soha nem volt az enyém, és én se az övé.

 Szenvedés az mikor valamiféle rend felborul bennünk. Egy addigi állandó, és rendezett valami összezavaródik. Ez a szenvedés. A hiány,a szerelem nem az. EzekTŐL csak lehet szenvedni. Ezek lehetnek a kiváltói, az okozói. De lám, én már nem szenvedek:) egyáltalán! 

Három napig tartott bennem a teljes zavar, a kavalkád, a romboló és engem tönkre tenni akaró. Nem mertem szembe nézni magammal, mert akkora űr tátongott bennem amit féltem, hogy nem fogok tudni betömni. És a rendetlenség is. Nem mertem belenézni a szívembe, lelkembe mert akkora kupi volt benn, hogy tudtam, hogy megijednék tőle. Így, ittam, menekültem...-.-

De aztán, végre! Szembenéztem vele, szenvedtem amíg helyre nem pofoztam magam annyira, hogy elfogadjam a jelent, a múltat, és a jövőt.

 Soha ne mond hogy soha,vagy ne beszélj a jövőre vonatkozóan,mert a soha mondott sohából lesz egy egyszer(vagy többször). Lett is.

Miért?

Mondd el, én meghallgatlak.

Mondd el, én segítenék.

Mondd el, én nem félnék tőle.

Mondd el, te, nekem.

(Valójában 

Mondd el, hallani akarom.

Mondd el, segíteni akarok.

Mondd el, NEM félek tőle.

Mondd el, te, nekem! )

Igen, megérné ez a szenvedés ha tudnám van miért. Ha azért lenne, mert ilyen vagy és nem amiért én én vagyok és nem az ő. Nekem megérné ha összetörnél mindig majd összeszednél, megérné mert vonz a lényed, nélküled nem élek. Te törted össze a szívemet, és csak te tudod hogyan kell összerakni. Én csak éreztem, hogy csinálod, de nem tudom hogyan. Ezért képtelen vagyok egyedül összerakni. Senki sem képes rá. A te kezedben volt a kulcs, de elvesztetted. Remélem valaki majd megtalálja...és remélem az a valaki te leszel...

 https://www.youtube.com/watch?v=3LubQp3fpgo&feature=channel_video_title

eltűnt a fény...nincs remény...megint. 

neked nyitva,nekem zárva.

 Nem tudod mit tettél velem...nem tudod hogy szenvedek...semmit sem tudsz...nem tudod hogy szeretlek  nem tudod hogy mennyire mindent megtennék érted...

 KURVA ANYÁD ÉLET!!!

Kurva anyját hogy mindig mindenről és mindenkiről le kell mondanom amit és akit szeretek!!!!! Élvezik ezt fenn? Vagy mi a fasz?  Valami megtetszik beleszeretek és engedjem el?? A tököm ki van az egésszel...

Először Ő.Most a diákszínpad, a színészet...

Ő váltotta ki...illetve a bennem lévő Ő...nem rá fogom.de tényleg így van. elvesztem ahogy még soha..

 no smile, no promises, no coming back, but a little hope......not much....

No sleep, no thoughts, no power to build myself again.

"Még úgy maradnék,de ha élni akarok menni kell. Csak az emlékek,a boldogság reménye és az őszinte(vagy annak hitt) szavak,az érintés...nincs tovább? Nincs. Elindulok,de még visszanézek. Sokszor. Túl sokszor. Meg is állok,nem megyek tovább...azaz nem tudok...de akarom,és menni fog! Menni fogok. Előre, nincs már vissza. De még az alján."

Három napos etanol kúra, kétszeri vicceskedés...lesüllyedtem,nem tudtam tartani azt a rajtam megszokott álarcot. Már megy. Kívül könnyen ment. De belül nem találom magam,lezuhantam, összetörtem. Újra. Megint. És még...Kifejezni nem tudom hogy szenvedek...ezért még jobban rosszul vagyok. Nem tudom megélni azt ami bennem van,csak belülről facsar...nem sírok már...csak ordítok...kimegyek a közeli dombra leülök és szorítom a kezem. 3 napig alkohollal a kezemben most már magamban...szánalmas,de egyelőre nem tudok mit kezdeni ezzel.Egész végig erre "gyúrtam". Azt hittem fel vagyok rá készülve...hát nem éppen................................

 Azt akarom hogy érzelmi reakcióim,és ne saját érzelmeim legyenek.

Azaz ne saját érzéseim legyenek, hanem csak mindig a más emberek érzéseire tudjak reagálni, a megfelelő módon. Így nem lesz bántódása senkinek...nekem sem...

Az idő minden sebet begyógyít...csak ne maradjon heg utána! 

keresed az utad de a célod csak akkor tiszta ha már vissza nézel...

Az ember nem tudja feladni az álmait, csak egy másik álomért. De ha nincs más álom akkor az érzés a szükség addig nem hagyja élni amíg nem koncentrál rá minden erejével.

Bezzeg az aki okos, és álmait  nem egyenként tudja csak megélni hanem helyet szorít mindegyiknek, az nem szorul rá, hogy el kelljen vetnie álmokat álmokért.

 Sokan mondták, hogy érett vagyok. Én azt mondom nem. Miért? Mert képtelen vagyok megoldani a saját problémáimat. Tovább tudok siklani rajtuk,el tudom őket nyomni, de megoldani kurvára nem! Vagy csak nem akarom? Félek nagyon durván, mindentől ami nem felszínes. Félek mindentől ami bennem van,ami belém lát, aki ismer, amit érzek. De így nem lehet örökké élni...sőt...ezek nélkül csak léteznék. Igen, létezNÉK mert, élek. Minden egyes perc fáj az életből, nincs olyan pillanat, hogy ne félnék, de igen, hagyom hogy éljek. Egy ideje.

Süt a nap,de közben esik az eső...

 Üres. Üresebb. Szebb. Fájdalmasabb.

 https://www.youtube.com/watch?v=Ud4HuAzHEUc

Szerelem a leggyötrőbb,

legszebb legveszélyesebb.

egyedüllét, mi azt hittem szép,

mit csak a magány hirdetett.

Egyetlen kibaszott szó,

egyetlen de örök.

gyűlölöm de mégis,

ezért szomjazom,ha kell ölök!

Ölök azért mi nekem életet ad,

milyen ironikus.

Ha ezt mondod, tökéletes, 

de ha nem komolyan,kuss!

 Botladozom de nem estem el! Nem engedem, hogy elessek. Főleg,hogy a saját lábaimba esnék...

Nem tudoom kifejezni magam. Idegesít de nem tudom a saját érzéseimet, gondolataimat SEMMIMET az emberi nyelvre átfogalmazni. Van mikor sikerül, de alapvetően nem megy. Persze, ebben nagy részben benne van a bizalom. Ha valakiben bízom az úgy mond érti már a nyelvet amit én beszélek,belül és így már képes vagyok beszélni vele. Kevesen vannak így. Magamban,velem van a probléma. Nem tudom hova,merre,mit. Ma lelki gyakorlaton voltunk, osztállyal, és az egyik Ferences atya, feltette magának a kérdést hogy: "Honnan tudom, hogy ez a helyes út, a jó út amit csinálok?" És a válasza az volt, hogy akkor az ha úgy érzed. Na fantasztikus. Én mindig mindent megkérdőjelezek. Nem tudok hinni. De miért nem? Valamiben hiszek, akkor rögtön arra gondolok, hogy nem kéne hinnem. Isten, barátok, szerelem, én. Magamban sem hiszek. Most undorodom magamtól................(csend).